Lényegében brit házimeccset játszottak a csapatok. Trinidad és Tobago legjobb labdarúgói zömmel Angliában keresik a kenyerüket, az angol bajnokság különböző osztályaiban. A csapatkapitány Dwight Yorke például hét éve a Manchester United tagjaként nyert Bajnokok Ligáját, csapattársa volt David Beckhamnek – nem véletlen, hogy a zászlócserét öleléssel zárták le. John Terry a gólvonalról ollózta ki a labdát Az angol válogatottban a sérült Gary Neville-t Jamie Carragher helyettesítette. A felkészülési mérkőzéseken – például a magyarok ellenin is – a Liverpool védője a védelem előtti szűrő szerepkörében játszott, ám ezúttal Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány nem változtatott a szerkezeten, hű maradt kedvenc taktikai formációjához, a 4–4–2-es felálláshoz, azaz Jamie Carragher a számára kicsit talán szokatlan jobbhátvédposzton kapott lehetőséget. Persze ez nemigen tűnt fontosnak, mert aligha gondolhatta bárki is, hogy ezen a mérkőzésen az angolok védekező tudományára lesz elsősorban szükség. Sokkal valószínűbbnek látszott, hogy a karibi védőknek kell majd felkötniük a nadrágjukat, hiszen a papírformát nézve csak Anglia győzelmének a különbsége lehetett kétséges, ám ha az első félidőben valaki összeszámolta a helyzeteket, döbbenten nyugtázhatta, hogy Trinidad és Tobago nem állt messzebb a gólszerzéstől, mint világbajnoki álmokat szövögető ellenfele. A rokonszenves kiscsapat roppant szervezetten rombolgatta az angol támadásokat, amelyek kiismeréséhez nem kellett különösebben lángésznek lenni. Fantáziátlan, egysíkú próbálkozások voltak ezek, elsősorban arról szóltak, hogy valaki felíveli a hórihorgas Peter Crouch felé a labdát, ő pedig lefejeli egy érkező csapattárs elé, ám ebből egyszer sem lett valamirevaló helyzet. Csupán a félidő hajrájában pörögtek fel valamelyest az angolok, ekkor nyílt is előttük egy-két kecsegtető lehetőség, de végül ők adhattak hálát a sorsnak és John Terrynek, hiszen ha ő nem helyezkedik jól, és nem ollózza ki a labdát a gólvonal előtt egy méterrel, akkor bombameglepetésre Trinidad és Tobago vonult volna előnnyel az öltözőbe. Ováció a szünet után: Wayne Rooney a pályán A folytatásban is meglehetősen kilátástalanul futballozott az angol válogatott. Kulcsemberei az igen aktív David Beckham kivételével beleszürkültek a mezőnybe, senki sem tudott váratlan húzással kirukkolni. Továbbra is ívelgették középre a labdát, de a karibiak rendre könnyen hárítottak. Sven-Göran Eriksson hamarosan cserélt is, beküldte Aaron Lennon mellett Wayne Rooneyt is – Steven Gerrard ettől kezdve jobbhátvédet játszott –, aki a legtöbb szurkoló szemében a siker egyetlen záloga, és aki az április 29-én bekövetkezett sérülése után most lépett először pályára. Ám csupán annyi változott, hogy néhány percig erősebb lett az angolok nyomása, de helyzethez továbbra sem jutottak. Ugyanakkor az is tény, hogy roppant nehéz az ennyire védekező csapat ellen játszani. Trinidad és Tobago csak elvétve merészkedett át a túlsó térfélre, ahogyan mondani szokták, játékosainak a hátát feltörte a háló, anynyira visszavonultak a saját kapujuk elé. Az utolsó percekben dőlt el a mérkőzés Csupán az volt a kérdés, hogy a karibiaknál hibázik-e valaki végzetesen, avagy kibírják a nyomást. Igaz, Cornell Glen kétszer is ígéretesen nyargalhatott az angol kapu felé, mert a britek védelme fellazult, mindenki támadott, hogy kicsikarja a három pontot, de nagyobb bajt nem tudott okozni egyik esetben sem. Aztán végül a hajrában bejött az, amit az angolok végig erőltettek: David Beckham beadását Peter Crouch befejelte. A hosszabbításban Steven Gerrard még lőtt egy szép gólt, és ezzel, ha szenvedve is, ha formán kívül játszva is, de Anglia legyőzte a rokonszenves és önfeláldozóan küzdő trinidadiakat.